Carlos Castaneda - Egy másik világ kapujában
- Elvesztetted a pajzsaidat.
- Miféle pajzsokról beszélsz? Nem értem.
- Azt mondtam, a harcos kiválogatja azokat a dolgokat, amelyek a világát alkotják. Megfontoltan választ, mert minden kiválasztott dolog pajzs, amely a felhasználandó erők csapásaival szemben védelmezi őt - például éppen a szövetséges csapásaival szemben. Az átlagember, akit ugyanúgy körülfognak ezek az erők, azért nem vesz róluk tudomást, mert másfajta pajzsokkal védi magát.
Szünetet tartott, és kérdőn rám nézett. Nem értettem, mire céloz.
- Mik azok a pajzsok? - tudakoltam.
- Amit az emberek tesznek - felelte.
- Mit tesznek az emberek?
- Nézz csak körül. Az emberek szorgosan teszik, amit az emberek tesznek. Ezek a pajzsaik. Amikor a varázsló szembekerül azokkal a megmagyarázhatatlan és hajthatatlan erőkkel, melyekről beszéltünk, rése kitágul, és a szokásosnál is sebezhetőbbé válik a halál számára.
Mondtam már, hogy e résen át halunk meg, úgyhogy ha nyitva van, ott kell lennie az akaratnak, hogy azonnal betömhesse - már ha valaki harcos persze. Aki nem harcos - mint például te magad -, annak nincs más választása, hétköznapi dolgokhoz kell folyamodnia, hogy elterelje a figyelmét a találkozás okozta sokkról, és ezzel bezárulhasson a rés. Megharagudtál rám akkor, amikor találkoztál a szövetségessel; azzal, hogy megbabráltam a kocsid, felbőszítettelek, amikor pedig ruhástul a víz alá nyomtalak, azt akartam, hogy fázz.
A harag és a hideg segített abban, hogy bezárd a rést, így nem esett bajod.
...
- A harcos tudja, mihelyt abbahagyja a belső párbeszédet, a világ megváltozik, ezért felkészül a nagy ugrásra.
- Ezt hogy értsem, don Juan?
- A világ azért olyan, amilyen, mert bebeszéljük magunknak, hogy ilyen és ilyen. Ha nem sulykolnánk önmagunkba, hogy a világ ilyen és ilyen, a világ megszűnne ilyen és ilyen lenni. Ebbe a pillanatban - úgy látom, méh nem vagy kész ekkora ugrásra, ezért fokozatosan kell lebontanod a világot.
- Nem értem, miről beszélsz...
- Az a bajod, hogy összetéveszted a világot azzal, amit az emberek tesznek. Ezzel megint csak nem vagy egyedül - mind beleesünk ebbe a hibába. Amit az emberek tesznek, pajzs a bennünket körülvevő erőkkel szemben; amit emberekként mindannyian teszünk, biztonságot és kényelemérzetet nyújt a számunkra; amit emberekként teszünk, roppant fontos, de pajzs csupán.
Nem tanuljuk meg, hogy mindez semmi más, mint pajzs, hanem hagyjuk, hogy ezek a dolgok a fejünkre nőjenek, és meghatározzák az életünket. Mondhatnám, hogy az emberek számára az, amit maguk tesznek, nagyobb és fontosabb, mint maga a világ.
- Te mit nevezel világnak?
- Világ mindaz, ami itt van bent - felelte, és dobbantott lábával a földön. - Élet, halál, emberek, szövetségesek, és mindaz, ami körülvesz bennünket. A világ felfoghatatlan. Sose fogjuk megérteni - sosem fogjuk kibogozni a titkait.
Ezért akként kell kezelnünk, ami - merő csodaként!
Az átlagember azonban nem így cselekszik. A világ sosem csoda számára, ezért amikor megöregszik, többé semmit sem talál, amiért érdemes lenne élne.
Az öreg ember azonban korántsem merítette ki a világot. Amit kimerített, az csak az emberek világa. Ostobaságában azonban azt hiszi, a világ nem tartogat számára több csodát. Micsoda drága ár a pajzsokért!
A harcos látja az ostobaságot, és megtanulja helyesen érteni a dolgokat. Amit az emberek tesznek, semmilyen körülmények között nem lehet fontosabb a világnál.
Íly módon a harcos a világot végtelen csodaként, az emberek cselekedeteit végtelen szeszélyként éli meg.
* * *
