Egyszer egy hatalmas varázsló el akart pusztítani egy egész királyságot, ezért megmérgezte a kutat, ahová inni jártak az emberek.
Aki ivott a vízből az megőrült.
Másnap reggelre az egész lakosság ivott a kútból, és mindenki megőrült a királyi család kivételével, mert nekik saját kútjuk volt, amelyhez nem fért hozzá a varázsló.
A király aggódott a népéért, és próbálta kormányozni őket: egy sor biztonsági és egészségügyi rendeletet hozott. De a rendőrök és felügyelők szintén ittak a mérgezett vízből, így hát értelmetlennek tartották a király rendeleteit, és nem voltak hajlandók beatartani őket.
Amikor a lakosság értesült a király rendeleteiről, mindannyian egyetértettek, hogy a király megőrült, és ezért ír ilyen sületlenségeket. Sőt összegyűltek a palota előtt, és teli torokból kiabálva követelték, hogy mondjon le.
A király elkeseredett, és kész volt elhagyni a trónt, de a királynő megállította és azt mondta: „Most pedig odamegyünk a kúthoz és mi is iszunk belőle, akkor olyanok leszünk, mint ők."
És így is lett. A király és a királynő ittak az őrület vizéből, és nyomban zagyvaságokat kezdtek beszélni, Az alattvalóik pedig meggondolták magukat: olyan bölcs királyunk van- miért ne kormányozhatná továbbra is az országunkat?
Az országba visszaköltözött a rend és anyugalom, bár lakói egész másként viselkedtek, mint a szomszédaik. A király pedig békében uralkodott élete végéig.
Inkább vállaljuk
a kompromisszumot,
az idomítottságot,
a meghunyászkodást,
mint felvállaljuk a magányt és a kirekesztettséget,
ami pedig amúgy is osztályrészünk
(Therapy?: Isolation)
És elhisszük, amit belénk oltanak,
vagy nekünk hirdetnek,
mert kényelmesebb.
(Szeptember 11. - Szaniszló módra 1. és 2.)
Csak azt látjuk - amit mutatnak
(Film: Arlington Road)
És jobb nem észrevenni, ami ezen kívül van...
(Prong: London Dungeon)
* * *
