Álomvilágbeli próbálkozás
Két részre szakadt a létem, ahogy megjelent, kikristályosodott az éntudatom az adott síkokon:
Az egyik síkon fizikai létezésbe kerültem...
[...a másikban lelkem egy majdnem anyagtalan világban kóborolt, mégpedig egy labirintus-városfélében. Szürkésfekete épületfélék meredtek az égre, a falak pedig majd elvesztek a ködszerű légben, amely belengte az egész környéket fojtogatóan, sejtelmesen.
Egy pillanat alatt megértettem, mi ez a hely, és én mit keresek itt.
A Halál Mezsgyéje volt ez, az Ősöreg Hatalom Birodalmának be- és lejárata.
Magam pedig életveszélyes játékot játszottam az Öreggel.
Lelkem-szellemem e különös játék során csalogatta, magával csalta a Fekete Csuklyás Lényt.
Nagyon közel kellett menni Hozzá, ingerelni, dühíteni, felbőszíteni, hogy engem tekintsen céljának, prédájának...
... engem, és ne pedig egy szeretett lényt. Ügyelni kellett, gyorsnak lenni, hogy ne kaphasson el, hogy ne ragadhasson meg, mert akkor nekem kellett volna vele menni.
Cikázni, futni, s rejtőzni, ha gigászi hatalmával irányomba lódul.
Bebújni az épületek mögé, vágtatni a labirintusban, loholni a köd-tej fehérségének védelmében...
És üvölteni, sikítani Neki, hogy "Fuss, szaladj! Én majd elcsalom! Siess már!"
Időt adni Neki. Időt adni, hogy megmenekülhessen a Kaszás elől, hogy még élhessen.
Ó, de jaj! Most majdnem elkapott!!! - sikoltottam fel.
De a rövid, páni rettegést hamar felváltotta a tetterő és újból és újból próbálkoztam, hogy időt nyerjek Neki... Közben pediglen kétségbeesetten próbáltam jelezni Feléje, de mintha Ő nem hallotta volna...
Ám nem állhatok meg! Meg kell mentenem! Időt kell nyernem...
Neki...]
...fizikai testem megjelent egy házban...
Első emelet?
Akkor ez Budapest és távol vagyok Tőle...
Hirtelen erős vágyat éreztem odamenni Hozzá, valamiért, amit nem tudtam megfogalmazni emberi mivoltomban.
Ahogy kinéztem az ablakon, láttam a három kéményt. Gyönyörűen szikrázott a napsütés - tökéletes ellentétben a lelki oldallal. Minden a csodás tavaszt idézte, a fák virágba borulva hajlongtak a finom szélben és az egész világ boldogan énekelt...
Három kémény?! Akkor ez B!
Akkor Otthon vagyok mégis.
Hirtelen nagy szomorúságot éreztem. Valami nincs rendben. Valami kétségbeesetten küszködik (bennem?), annak ellenére, hogy minden olyan tökéletes kint. Süt a nap, vidám világ vár odakint és mégis, nyomasztó érzések keringenek fejemben-szívemben...
[... villanás...
Most majdnem megérintett az Öreg. De elrejtőztem az egyik házban...
Ezzel én ugyan megmenekültem, de az Ős elindult visszafelé... Vissza - Felé!
Próbáltam ordítani, ám a hangom elhalt. Nem jutott el hozzá... Ismét meg kell próbálnom tenni valamit...]
Elkezdtem keresni édesanyámat. Egy konyha.
Étel után néztem, de minden olyan üres volt. Valaki talán takarított? Mert a hűtő nyitva állt...
A következő szoba szintén üresen állt. Hiányt éreztem. Egyáltalán, van itt valaki?
[... hirtelen egy trükkel egészen messzire csaltam a Halált.
Megpróbáltam előbb odaérni Hozzá, mint Ő.
Sikerült is, de épphogy csak megérintettem a Szeretett Lény szellemét, már feltűnt a Sötét Alak. Szólongattam, próbáltam két kézzel megragadva felrázni őt.
"Figyelj! Siess!!! Menekülj! Hát nem érted?"
...de rögvest el is kellett ugranom a Fekete tapogatózó karmok elől...]
Már azt hittem, üres az egész lakás és emiatt a szorongató érzés, ám ekkor egy szobában megláttam édesanyámat. Háttal ült, nem fordult meg.
Éppen telefonált. Mintha a nővéremet faggatta volna, fájóan tompa hangon:
"Egyáltalán szerettél valaha engem?"
A kérdés rendkívüli mélységeket bolygatott bennem.
[... már majdnem sikerült valahogyan felhívni magamra az Ő figyelmét. Mintha megmozdult volna...
De nem... tévedtem. Csak hinni akartam... Aztán iszonyú hidegség csapott át rajtam - aztán borzasztó félelem...
A Kaszás karmai végigszántották a lényem egy részét.
Hátratántorodtam, és fél kézzel még próbáltam megrántani az Ő vállát...]
... de nem fordult meg. Tompán, üresen beszélt. Hallgatott és várt, mintha az egész élet fájdalma kitörölt volna mindent belőle.
Mintha csak egy héj lett volna, amit még valami életfeletti hatalom összetart, és belül semmi más, csak mélyben parázsló fájdalom és érdektelenség.
Néztem és tudtam, hogy elkéstem.
Bármit teszek, nem menthetem meg, mert Ő már nem akarja.
Keserűség áradt szét az ereimben, a tehetetlenség erőtlen erejével telt meg a szívem és hirtelen a külvilág minden öröme, vidámsága, szépsége helyett egy szürke szoba maradt a fókuszban... Hirtelen olybá éreztem, mintha nem is ott állnék, hanem egy ódon, kihalt városban, melynek tejfehér ködében elhal magányos hangom...
Aztán ismét ott álltam, eloszlott a látomás, s csak én maradtam, meg a szoba...
Egy szoba, amelyben még ül valaki - és amelyben már nem ül senki.
A világon senkit sem tudunk megmenteni - a saját beleegyezése nélkül.
Ébresztő! Mi van, ha nem sikerül felébredni
sohasem?
(Suicidal Tendencies: If I don't wake up)
Lehet-e segíteni?
(Egy fiúról: "Semmivel sem teheted őt boldoggá")
A féltés, a félelem
és a jószándékkal kövezés
mint veszélyes jóbarátok
(Baljós Árnyak: "Félsz, hogy elveszíted")
Popper Péter - Félelem, hit, gyógyulás
...Miért épp a felmenőimet?
És akkor azt mondta - nagyon érdekesen -, hogy azért, mert a Karma fölülről megy lefelé.
Az ősök oldaláról megy az utódok felé - visszafelé sose megy. Visszafelé nincs karmikus hatás.
Tehát magyarán megmondva egy szülő nagyon befolyásolni tudja a gyerekéne az életét, de az a gyerek, aki elhatározza, hogy anyukája magányát vagy neurózisát (vagy bajait) rendbehozza - reménytelen. Sose sikerül!
A gyerek nem tud visszafelé hatni - ilyen karmikus értelemben - a szülőre. Csak erre!
És hát van, amit
úgysem lehet legyőzni
(A klónok támadása - Shmi halála)
Bár van, aki kéri, hogy mentsd meg...
(Fleetwood Mac: Save me!)
... de "senkit nem lehet megmentened!"
(URH: Vigyetek el!)
Igazi kudarc:
Eddig senkit sem tudtunk megmenteni?
(A klónok támadása - A temetés)
Elmulasztott pillanatok
(Ryan közlegény megmentése: "Próbálsz fennmaradni")
Amikor már nincs hova fordulni
(Kapj el, ha tudsz: "Nincs kit felhívnod")
Frank Herbert - Dűne
- Usul, te sírsz! - mormolta Csani. - Usul, én erőm, te vizet adsz a halottaknak? Ki halottjának?
- Azoknak, akik még nem haltak meg - mondta Paul.
- Akkor azok éljenek addig is boldogan - mondta Csani.
Időben - mielőtt késő
(Kárpátia: Jó lenne)
Valami visszaadni abból, amit kaptam
(Kovács Kati: Úgy szeretném meghálálni)
* * *
