Amikor az életvitel és az élethez szükséges dolgok már végletesen elválnak egymástól...
Jared M. Diamond - Összeomlás
A másik kockázat az a növekvő igény, hogy ne zavarjuk az üdülőket.
Ők a Bitterroot-völgybe a szép környezetért jönnek, és bár a legelésző állatok meg a szérűskertek látványa tetszik nekik, de csak messziről, ahonnan az egész ki is merül a látványban.
Közelről aztán fintorognak, hogy a trágya büdös, a gépek néha éjjel is zakatolnak, és a "csendes vidéki utakon" ide-oda járnak a szállítókocsik.
Már kaptunk olyan panaszt, hogy egy hölgy tehénlepénybe lépett az új fehér futócipőjével.
Vagy például két éve törvényileg betiltották a vadászatot a jávorszarvasokat nevelő gazdaságok erdeiben, amitől az egyik ilyen gazdaság rögtön tönkrement. Addig el sem tudtuk volna képzelni, hogy ez lehetséges!
Most viszont sokan attól tartanak: ha nem vigyázunk, a fehér cipőcskék védelmében majd törvényt hoznak a tejgazdaságok korlátozására vagy akár betiltására is.
Elképesztő, hogy a toleranciát világszerte hirdető társadalmunkban egyesek milyen intoleránsak tudnak lenni azzal a tevékenységgel szemben, ami a saját ennivalójukat termeli.
Az intolerancia nem új keletű
(1932-07 Adolf Hitler Campaign Speech On Intolerance)
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk...
Felemás, hogy mialatt a Természet, a Föld része vagyunk (és teljes evolúciós skáláját magunkban hordozzuk), eközben egy Tőle teljesen elszeparált világot szeretnénk építeni.
Szeretjük mi a természetet, de csak akkor, ha nincs kullancs, baktérium, nem csíp a szúnyog, és nem kell találkozni semmivel, ami rossz szagú, harap, vagy veszélyes.
Környezetvédelem címén száműzzük a közelünkből az összes olyan ipari/mezőgazdasági tevékenységet, ami bepiszkítaná laborszerűen steril világunkat.
Ezzel pedig rákényszerítjük a szegényebb országokat, népeket, embereket, hogy azzal foglalkozzanak, ami nekünk derogál, büdös, megalázó, visszataszító... Micsoda karma!
Meghalsz munkahelyi ártalomban - vagy éhen halsz?
Nem is beszélve arról, hogy egy Föld van,
így amit teszünk, visszakapjuk!
Örkény István - Tóték - Dobozolás
ŐRNAGY: leül, buzgón hajtogat. Hát akkor gyerünk, dobozt csinálni... Dobozt csinálni? Nem tetszik neki a szó. Nem! Dobozolni!
MARISKA: Milyen áldott keze van!
ÁGIKA: Szebben csinálja, mint az anyu vagy én!
ŐRNAGY: fölpillant, a szeme megáll Tóton. És a kedves Tót úr? Ő miért nem tart velünk?
TÓT: meghökkenve. Én?
ÁGIKA: Az apu? Tóték nevetnek. Az őrnagy komoran nézi őket. Tóték nem nevetnek.
TÓT: Még mit nem!
ŐRNAGY: abbahagyja a hajtogatást. Nézi Tótot. Miért?
TÓT: Á. Hogy én odaüljek? Megijed az őrnagy tekintetétől. Nincs nekem olyan kézügyességem.
ŐRNAGY: érzékenyen. Nem az van itt a háttérben, kedves Tót, hogy magának a dobozolás derogál?
Futócipő! Minő abszurditás: az ember, mint evolúciós teremtmény, úgy lett kitalálva, hogy napon legyen, mozogjon a zsákmányszerzés (kvázi a fennmaradás) érdekében, erre mostanság a kényelem és teljesítmény oltárán áldozva, gépek szolgájaként, a természettől elzárt helyen végzi napi tevékenységét. Amely pediglen annyira mozgásszegény a szó evolúciós értelmében, hogy kénytelen egyéb, másutt elzárt helyeken (parkok, sportlétesítmények, futópadok) izegni valamit...
* * *
